The world and our cycling sports A világ és a mi sportunk

The world and our cycling sports

†Baranyecz András

A fenti cím, vagy inkább kérdés egykori kollégám Baranyecz Bandi kézírása, aki aktív edzői pályafutása után a szövetségben dolgozott többféle feladaton, de a legnagyobb léptékű munkája a statisztika, az eredmények minél sokoldalúbb feldolgozása, és ezekből az adatokból ranglisták felállítása. Nagy munka volt, mert Ő még nem használt számítógépet, internetet, így nyomtatott forrásokból dolgozott egy írógépen.

Akkoriban már gyakrabban volt lehetőségünk külföldi versenyeken indulni, és Bandival folytatott beszélgetéseink során felmerült, hogy milyen torz lesz az a ranglista, amely csak a hazai versenyek alapján készül.

Ő többek között azt vallotta, hogy ranglistát előre lefektetett elvek szerint, azokat időben nyilvánosságra hozva lehet készíteni. Nem év közben, nem utólag, és legfőképp saját érdekeink szerint manipulálva. Fő szempont legyen, hogy az elvekben semmi keresnivalója nincs az érdekek szerinti pontokra.  Ezért fontos, hogy ezt a feladatot független személy végezze.

Többféle nézőpontot soroltunk fel, melyből azután ő összeállított egy szempontrendszert, amely messze előre mutatott a koránál, és ma is használható lenne. Sajnos halála után, mind-ezidáig nem került elő az ő szempontjai által elkészített kompatibilis ranglista, marad tehát az, amire emlékszem.

Először minden évben az UCI naptárral együtt érkező nemzetközi rekordokat gyűjtötte össze, miheztartás végett. Ehhez még hozzávette a magyar, a bajnoki, és a pálya rekordokat (Millenáris). Talán van, akinek hiányosnak tűnik a lista, de nem az, már ’98-ban sem tartottak külön fedett-nyitott pályás, és tengerszinti-magaslati rekordokat. Még egy újdonság az újszülötteknek, hogy csak az UCI által számon tartott versenyszámokban jegyezte az eredményeket, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a lehető legkönnyebben össze lehessen hasonlítani a különböző pályákon elért eredményeket. »Micsoda futurisztikus gondolkodás, ugye?«Igen, azért volt a Millenárison elért legjobb idő nyilvántartása is, de nem volt hajlandó a rekordok közé jegyezni. Igaza volt. Ezeknek az időknek semmi köze sem volt már akkor sem a nemzetközi szinthez. (Tisztelet néhány kivételnek, de ezek az idők nemzetközi összevetésben is megállták a helyüket.) Ez volt a pálya első része. Ehhez jöttek a külföldi eredmények hasonló megkülönböztetéssel, mint országúton.

Országúton első szempontja volt, a verseny kategóriája, és az indulók száma, második az induló nemzetek száma, harmadik a győztes átlagsebessége. A miheztartás végett az országút esetében az előző évi amatőr világbajnokságainak átlagát is feltüntette, amiből az egyéni időfutam átlagok közel a legvalósabb képet mutatták, hogy hogyan is állunk mi a világ elitjéhez képest. (Akkor még nem minden versenyszámban voltak kontinens bajnokságok, világkupák, stb.)

Ez az elmélete szinte automatikusan minősítette a verseny eredményeket, mivel csak egy bizonyos verseny paramétereit vette figyelembe, így nem számított az időjárás és a domborzat sem, mert az mindenkit ugyanúgy érintett. Mindezek mellett a győztes idejéhez képest %-os beérkezési idő is befolyásolta az adandó pontok számát, csak egy példa erre, a győztes idejével, azonos idővel beérkező 1,5-2 szorzójú pontot kapott, amit a verseny kategóriája szerint lehetett kapni. Ezen kívül még két további %-os sávot is beiktatott, mondjuk 5%, és 7%-on belüli, valamint a 7%, és a minimum közötti sávban érkezőknek különböző szorzójú pontot számolt a kategorizált nemzetközi versenyek esetében.  A szorzószámok meghatározása előre meghatározott volt természetesen, annak mértékét egy szakmai bizottság állapította meg. Meghatározott egy limitet is, ha jól emlékszem 7, vagy 10 %-on kívül érkezettek nem kaphattak semmilyen pontot, és hazai versenyeken, még besorolást sem, csak a nevük volt feltüntetve a jegyzőkönyvben, helyezési szám nélkül.

Persze az igazi az lett volna, ha a pontszámításba számító versenyeket előre meg lehetett volna határozni, de ez akkor még nem volt lehetséges, ma viszont ez minden további nélkül megoldható, akár nemzetközi szinten is.

Szigorú, enyhe, igazságos, igazságtalan, bonyolult, egyszerű? Mindenesetre működött, persze volt, akinek nem tetszett, mert hozzá voltak szokva egy kis kiigazításhoz, utólagos módosításokhoz, ami most oly módon lett kizárva, hogy csak jegyzőkönyv ellenében lehetett az eredményeket nyilvántartásba venni. Persze nem Magyarországon lennénk, ha nem próbálkoztak volna külföldi jegyzőkönyv hamisításával is.

A fenti alapok figyelembevételével több szakág is készíthet, magának egy pontozási elvet, amelynek az is a hozadéka, hogy jól látható lesz, hogy egy-egy versenyző fejlődik-e, közeledik-e a világ, vagy Európa élvonalához.

Mindegy, de ami ma használatos annál sokkal szélesebb alapokat biztosít, egy differenciáltabb értékeléshez. Egy biztos elavultnak semmiképp nem nevezném, mert

2015-ben még itt sem tartunk. Vajon MIÉRT?

Most akkor mi van?

Ma már minden adott, van végre egy jó szövetség, amely ugyan még erejének jelentős részét a múlt felszámolására kénytelen használni, bár erre vannak külön szakemberek, ezek mellett kiváló alkalmazotti háttérrel anyagi biztonságban dolgozhatnak. Idetartoznak a szakág vezetők, - akik közé ugyan nem fért be a legfontosabb, egy utánpótlás*, valamint egy női szakág vezető - a női kerékpárosok lehetnének, akik belátható időn belül megközelítenék az élvonalat -, de vannak a jobbnál jobb szakemberek, igaz versenyző az nincs, meg a tagegyesületek sem mondhatóak elég aktívnak.  Az OB- ken már senkinek sem feltűnő a 10-20 fős mezőny. Azért mindenki meg van elégedve, a jó (mihez képest) eredményekkel. Talán ezért lehetett kicsit furcsa az év sportolóinak megválasztása.

Senki sem veszi észre, hogy évek óta ugyanazon elavult nézeteken szocializálódott, képzett, vagy képzetlen, mára már egyre megy, vagy kihalásos alapon bekerülő, konstans garnitúra lökdös egy üres szánkót a homokon, amire kiírják, hogy hó, és, a szánkóra, hogy száguldunk.

Kinek lenne a feladata, hogy kidolgozzon egy kiválasztási rendszert, mert legalább 20 éve azzal dolgoznak az egyesületek, akik jelentkeznek náluk. A testnevelő tanárokat a központi iskolákban már régen „megvették” az egyéb sportágak, nem biztos, hogy a macerás kerékpározással fognak foglalkozni. Legalább is tömeg méretekben nem. A 2015-ös évben, és talán korábban is voltak un. tehetségkutató rendezvények. Tisztelet, akik rendeztek ilyet, de egységes szakmai alapon kidolgozott kiválasztási szisztéma nélkül, nem dokumentálva, (legalábbis transzparensen nem), hogy akit ex- has kiválasztottak, bevált-e, és ha nem, miért nem. Ebből automatikusan adódik, hogy a különböző módszereket nem lehet összehasonlítani, és standardizálni. Az ilyen kezdeményezéshez központi irányítás, akarat, azonos tárgyi feltételek biztosítása alap feladat. Ezt hatékonyan úgy lehet elérni, hogy a kiszemeltek, nem anyagi, hanem egységes, és a feladatra alkalmas eszközöket kapnak. Ez a gyakorlat több más eddig anyagi támogatású beszerzést felválthatna. Ezzel is elősegítve az egységes alapokon nyugvó utánpótlás nevelését.

Ó, de ott vannak a diák olimpiák. Na, onnan azután biztosan lehetne mélyen meríteni, mert azt lehetett olvasni, hogy ezek a versenyek nagyon sikeresek a gyereke ügyesek, igaz, hogy akik nyernek (legalább is országúton), többnyire már igazolt versenyzők. Akkor viszont lehet válogatni? A mountain bike diák olimpián tényleg sokan voltak, de mintha úgy emlékeznék, hogy 3 vagy 4 iskola dominált az összes korosztályban. Nekem nincs arról információm, hogy ezek a diákolimpiák a kerékpársportban észrevehetően növelték volna az utánpótlásunk létszámát.

Van ennek gazdája, hogy gondozza, irányítsa a diák olimpiákon feltűnő tehetségeket? Lehetne ezt ugyan a klubedzők nyakába varrni, de hát mivel országos az ügy, meg az utánpótlás nevelést is valamilyen szisztéma szerint egységesen kellene képezni, mint ahogy ez a legtöbb, ha nem minden országban van.

Van egységes, tudományosan alátámasztott normatívák alapján megalkotott kiválasztási rendszerünk?

Van egységes tudományosan alátámasztott utánpótlás nevelési programunk?

Van a képzési célokkal egyeztetett versenyrendszerünk?

A tudományosság jelenleg, a kezelésétől függően, közeli, vagy távoli utópia. Ennek kellene az első lépésnek lennie, amikor felmérik az országos tudás, ismeret szintet, mert nem mindegy, hogy a szakemberek, milyen szinten tudnak párbeszédet folytatni másokkal, esetleg idegen nyelven is. Az még messze nem nemzetközi tudás, ha idegen nyelvi eredetű szakkifejezéseket, rövidítéseket vonunk be a magyar szakmai terminológiába, amit azután senki sem tud helyesen értelmezni.

Nincs, és tudomásom szerint nem is töri a fejét azon senki, hogy legyen.

Itt csak abba hagytam a kérdéseket, mert gyakorlatilag szétszórt lelkesedésen kívül semmi szakmai programot nem sikerült létrehozni, tisztelet a kivételnek.

Úgy gondolom, hogy az legfontosabb dolog a szövetség szénájának rendbe rakása, de ha párhuzamosan a fentebb említett feladatokhoz senki nem nyúl hozzá, akkor a kiemelt támogatások ugyanúgy a feneketlen kútban fogják végezni, mint korábban. De szabályos számla az biztos, hogy lesz, de eredmény? Vagy lesz, vagy nem.

Amivel rendelkezünk, azzal sem tudunk mit kezdeni, vagy legalábbis optimálisan kihasználni. Vannak egyáltalán edzés versenytervek, amik nem változnak, hétről, hétre?

Milyen meggondolás az, hogy utólag tehetségnek felfedezett versenyző VB-re utazik, de a majdnem szomszédos Eb-re pedig nem. Korosztályában nem versenyez a számára szükséges öt többnapos versenyen. Ilyenkor merül fel az emberben, hogy ugyan minden rendben van a fejekben. 

Ehhez még hozzá kell venni egy örökösnek tekinthető alapszabály figyelmen kívül hagyása, hogy „tétverseny előtt már semmin sem változtatunk, a versenyszerű próba lehetősége nélkül”. S ha ez pénzkérdése lenne, akkor van a legnagyobb baj, mert akkor azt a hagyományt folytatjuk, hogy a tehetségeink soha nem tudják kiteljesíteni képességeiket, alapvető feltételek hiányában.

Akik 18 éves korukig mégis tudnak valami említésre méltó eredményt produkálni ők, hogy, hogy nem felsőbb korosztályba lépve megállnak a fejlődésben. Ez pedig arra utal, hogy versenyzőink fejlődése kizárólag azon múlik, amire genetikusan adottak, és csak annyit fejlődnek, ami a növekedésük következtében is fejlődtek volna, szinte függetlenül attól, hogy éppen mit edzenek. A „sikert” átmenetileg lehet fokozni rövid, intenzív edzésekkel, de tartós fejlődés minimális reménye nélkül. Én ebben, és az U23-as korban elégtelen képzés folytatásában látom azokat az okokat, amely igen gyakori esetben, még az elit kategória elérése előtt, a versenysport abbahagyásához vezetnek. Van még egy nagyon égető probléma, az, hogy a kerékpársportban teljesen megoldatlan a felsőfokú képzésben részvevő fiatalok további sportolása. Ha tetszik, ha nem ez bizony szövetségi feladat lenne megoldani. Az, hogy eddig ezzel senki sem foglalkozott, nagyban hozzájárult a versenyzői létszám fogyásához.

Még egy utolsó gondolat, amelyet jobb híján egy blogban osztottam meg. ami az edzők, testnevelők felelősségéről szól, akik fizikai, vagy mentális sérülést okoznak a fejlődésben lévő tanítványaiknak. Milyen esetek fordulhatnak elő a sportágunkban. A gerinc, különböző deformációi, az idő előtti túlterhelés okozta maradandó elváltozások, valamint a mentális sérülések okozása. Ilyen lehet a túlzott eredménykényszer, és a különböző fizikai túlterhelések, amelyeket fizikailag ugyan ki lehet pihenni, de a sorozatos előfordulás után maradandó, vagy nagyon lassan helyrehozható mentális károkat lehet okozni.

Ez érvényes, szülőre, gondviselőre, edzőre, tanárra egyaránt.

Letöltendő börtönnel büntethető.

Mindenki iránt tisztelettel, aki nem akar megállni a magyar kerékpársport jelenlegi szellemi, érzelmi, értelmi kapacitásánál.

2015-12-19