The world and our cycling sports
†Baranyecz András
A fenti cím, vagy inkább kérdés egykori kollégám Baranyecz
Bandi kézírása, aki aktív edzői pályafutása után a szövetségben dolgozott
többféle feladaton, de a legnagyobb léptékű munkája a statisztika, az
eredmények minél sokoldalúbb feldolgozása, és ezekből az adatokból ranglisták
felállítása. Nagy munka volt, mert Ő még nem használt számítógépet, internetet,
így nyomtatott forrásokból dolgozott egy írógépen.
Akkoriban már gyakrabban volt lehetőségünk külföldi
versenyeken indulni, és Bandival folytatott beszélgetéseink során felmerült,
hogy milyen torz lesz az a ranglista, amely csak a hazai versenyek alapján
készül.
Ő többek között azt vallotta, hogy ranglistát előre
lefektetett elvek szerint, azokat időben nyilvánosságra hozva lehet készíteni.
Nem év közben, nem utólag, és legfőképp saját érdekeink szerint manipulálva. Fő
szempont legyen, hogy az elvekben semmi keresnivalója nincs az érdekek szerinti
pontokra. Ezért fontos, hogy ezt a
feladatot független személy végezze.
Többféle nézőpontot soroltunk fel, melyből azután ő összeállított egy szempontrendszert, amely messze előre mutatott a koránál, és ma is használható lenne. Sajnos halála után, mind-ezidáig nem került elő az ő szempontjai által elkészített kompatibilis ranglista, marad tehát az, amire emlékszem.
Először minden évben az UCI naptárral együtt érkező
nemzetközi rekordokat gyűjtötte össze, miheztartás végett. Ehhez még hozzávette
a magyar, a bajnoki, és a pálya rekordokat (Millenáris). Talán van, akinek
hiányosnak tűnik a lista, de nem az, már ’98-ban sem tartottak külön
fedett-nyitott pályás, és tengerszinti-magaslati rekordokat. Még egy újdonság
az újszülötteknek, hogy csak az UCI által számon tartott versenyszámokban
jegyezte az eredményeket, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a lehető
legkönnyebben össze lehessen hasonlítani a különböző pályákon elért
eredményeket. »Micsoda futurisztikus gondolkodás, ugye?«Igen, azért volt a
Millenárison elért legjobb idő nyilvántartása is, de nem volt hajlandó a
rekordok közé jegyezni. Igaza volt. Ezeknek az időknek semmi köze sem volt már
akkor sem a nemzetközi szinthez. (Tisztelet néhány kivételnek, de ezek az idők
nemzetközi összevetésben is megállták a helyüket.) Ez volt a pálya első része.
Ehhez jöttek a külföldi eredmények hasonló megkülönböztetéssel, mint
országúton.
Országúton első szempontja volt, a verseny kategóriája, és
az indulók száma, második az induló nemzetek száma, harmadik a győztes
átlagsebessége. A miheztartás végett az országút esetében az előző évi amatőr
világbajnokságainak átlagát is feltüntette, amiből az egyéni időfutam átlagok
közel a legvalósabb képet mutatták, hogy hogyan is állunk mi a világ elitjéhez
képest. (Akkor még nem minden versenyszámban voltak kontinens bajnokságok,
világkupák, stb.)
Ez az elmélete szinte automatikusan minősítette a verseny
eredményeket, mivel csak egy bizonyos verseny paramétereit vette figyelembe,
így nem számított az időjárás és a domborzat sem, mert az mindenkit ugyanúgy
érintett. Mindezek mellett a győztes idejéhez képest %-os beérkezési idő is
befolyásolta az adandó pontok számát, csak egy példa erre, a győztes idejével,
azonos idővel beérkező 1,5-2 szorzójú pontot kapott, amit a verseny kategóriája
szerint lehetett kapni. Ezen kívül még két további %-os sávot is beiktatott,
mondjuk 5%, és 7%-on belüli, valamint a 7%, és a minimum közötti sávban
érkezőknek különböző szorzójú pontot számolt a kategorizált nemzetközi
versenyek esetében. A szorzószámok
meghatározása előre meghatározott volt természetesen, annak mértékét egy
szakmai bizottság állapította meg. Meghatározott egy limitet is, ha jól
emlékszem 7, vagy 10 %-on kívül érkezettek nem kaphattak semmilyen pontot, és
hazai versenyeken, még besorolást sem, csak a nevük volt feltüntetve a
jegyzőkönyvben, helyezési szám nélkül.
Persze az igazi az lett volna, ha a pontszámításba számító
versenyeket előre meg lehetett volna határozni, de ez akkor még nem volt
lehetséges, ma viszont ez minden további nélkül megoldható, akár nemzetközi
szinten is.
Szigorú, enyhe, igazságos, igazságtalan, bonyolult,
egyszerű? Mindenesetre működött, persze volt, akinek nem tetszett, mert hozzá
voltak szokva egy kis kiigazításhoz, utólagos módosításokhoz, ami most oly
módon lett kizárva, hogy csak jegyzőkönyv ellenében lehetett az eredményeket
nyilvántartásba venni. Persze nem Magyarországon lennénk, ha nem próbálkoztak
volna külföldi jegyzőkönyv hamisításával is.
A fenti alapok figyelembevételével több szakág is készíthet,
magának egy pontozási elvet, amelynek az is a hozadéka, hogy jól látható lesz,
hogy egy-egy versenyző fejlődik-e, közeledik-e a világ, vagy Európa élvonalához.
Mindegy, de ami ma
használatos annál sokkal szélesebb alapokat biztosít, egy differenciáltabb
értékeléshez. Egy biztos elavultnak semmiképp nem nevezném, mert
2015-ben még itt sem tartunk. Vajon MIÉRT?
Most akkor mi van?
Ma már minden adott, van végre egy jó szövetség, amely ugyan
még erejének jelentős részét a múlt felszámolására kénytelen használni, bár
erre vannak külön szakemberek, ezek mellett kiváló alkalmazotti háttérrel
anyagi biztonságban dolgozhatnak. Idetartoznak a szakág vezetők, - akik közé
ugyan nem fért be a legfontosabb, egy utánpótlás*, valamint egy női szakág
vezető - a női kerékpárosok lehetnének, akik belátható időn belül
megközelítenék az élvonalat -, de vannak a jobbnál jobb szakemberek, igaz
versenyző az nincs, meg a tagegyesületek sem mondhatóak elég aktívnak. Az OB- ken már senkinek sem feltűnő a 10-20
fős mezőny. Azért mindenki meg van elégedve, a jó (mihez képest) eredményekkel.
Talán ezért lehetett kicsit furcsa az év sportolóinak megválasztása.
Senki sem veszi észre, hogy évek óta ugyanazon elavult
nézeteken szocializálódott, képzett, vagy képzetlen, mára már egyre megy, vagy
kihalásos alapon bekerülő, konstans garnitúra lökdös egy üres szánkót a
homokon, amire kiírják, hogy hó, és, a szánkóra, hogy száguldunk.
Kinek lenne a feladata, hogy kidolgozzon egy kiválasztási
rendszert, mert legalább 20 éve azzal dolgoznak az egyesületek, akik
jelentkeznek náluk. A testnevelő tanárokat a központi iskolákban már régen
„megvették” az egyéb sportágak, nem biztos, hogy a macerás kerékpározással
fognak foglalkozni. Legalább is tömeg méretekben nem. A 2015-ös évben, és talán
korábban is voltak un. tehetségkutató rendezvények. Tisztelet, akik rendeztek
ilyet, de egységes szakmai alapon kidolgozott kiválasztási szisztéma nélkül,
nem dokumentálva, (legalábbis transzparensen nem), hogy akit ex- has
kiválasztottak, bevált-e, és ha nem, miért nem. Ebből automatikusan adódik,
hogy a különböző módszereket nem lehet összehasonlítani, és standardizálni. Az
ilyen kezdeményezéshez központi irányítás, akarat, azonos tárgyi feltételek
biztosítása alap feladat. Ezt hatékonyan úgy lehet elérni, hogy a kiszemeltek,
nem anyagi, hanem egységes, és a feladatra alkalmas eszközöket kapnak. Ez a
gyakorlat több más eddig anyagi támogatású beszerzést felválthatna. Ezzel
is elősegítve az egységes alapokon nyugvó utánpótlás nevelését.
Ó, de ott vannak a diák olimpiák. Na, onnan azután biztosan
lehetne mélyen meríteni, mert azt lehetett olvasni, hogy ezek a versenyek
nagyon sikeresek a gyereke ügyesek, igaz, hogy akik nyernek (legalább is
országúton), többnyire már igazolt versenyzők. Akkor viszont lehet válogatni? A
mountain bike diák olimpián tényleg sokan voltak, de mintha úgy emlékeznék,
hogy 3 vagy 4 iskola dominált az összes korosztályban. Nekem nincs arról
információm, hogy ezek a diákolimpiák a kerékpársportban észrevehetően növelték
volna az utánpótlásunk létszámát.
Van ennek gazdája,
hogy gondozza, irányítsa a diák olimpiákon feltűnő tehetségeket? Lehetne ezt
ugyan a klubedzők nyakába varrni, de hát mivel országos az ügy, meg az
utánpótlás nevelést is valamilyen szisztéma szerint egységesen kellene képezni,
mint ahogy ez a legtöbb, ha nem minden országban van.
Van
egységes, tudományosan alátámasztott normatívák alapján megalkotott
kiválasztási rendszerünk?
Van egységes
tudományosan alátámasztott utánpótlás nevelési programunk?
Van a
képzési célokkal egyeztetett versenyrendszerünk?
A
tudományosság jelenleg, a kezelésétől függően, közeli, vagy távoli utópia.
Ennek kellene az első lépésnek lennie, amikor felmérik az országos tudás,
ismeret szintet, mert nem mindegy, hogy a szakemberek, milyen szinten tudnak
párbeszédet folytatni másokkal, esetleg idegen nyelven is. Az még messze nem nemzetközi
tudás, ha idegen nyelvi eredetű szakkifejezéseket, rövidítéseket vonunk be a
magyar szakmai terminológiába, amit azután senki sem tud helyesen értelmezni.
Nincs, és
tudomásom szerint nem is töri a fejét azon senki, hogy legyen.
Itt csak
abba hagytam a kérdéseket, mert gyakorlatilag szétszórt lelkesedésen kívül
semmi szakmai programot nem sikerült létrehozni, tisztelet a kivételnek.
Úgy
gondolom, hogy az legfontosabb dolog a szövetség szénájának rendbe rakása, de
ha párhuzamosan a fentebb említett feladatokhoz senki nem nyúl hozzá, akkor a
kiemelt támogatások ugyanúgy a feneketlen kútban fogják végezni, mint korábban.
De szabályos számla az biztos, hogy lesz, de eredmény? Vagy lesz, vagy nem.
Amivel
rendelkezünk, azzal sem tudunk mit kezdeni, vagy legalábbis optimálisan
kihasználni. Vannak egyáltalán edzés versenytervek, amik nem változnak, hétről,
hétre?
Milyen
meggondolás az, hogy utólag tehetségnek felfedezett versenyző VB-re utazik, de
a majdnem szomszédos Eb-re pedig nem. Korosztályában nem versenyez a számára
szükséges öt többnapos versenyen. Ilyenkor merül fel az emberben, hogy ugyan
minden rendben van a fejekben.
Ehhez még hozzá kell venni egy örökösnek tekinthető alapszabály figyelmen kívül hagyása, hogy „tétverseny előtt már semmin sem változtatunk, a versenyszerű próba lehetősége nélkül”. S ha ez pénzkérdése lenne, akkor van a legnagyobb baj, mert akkor azt a hagyományt folytatjuk, hogy a tehetségeink soha nem tudják kiteljesíteni képességeiket, alapvető feltételek hiányában.
Ehhez még hozzá kell venni egy örökösnek tekinthető alapszabály figyelmen kívül hagyása, hogy „tétverseny előtt már semmin sem változtatunk, a versenyszerű próba lehetősége nélkül”. S ha ez pénzkérdése lenne, akkor van a legnagyobb baj, mert akkor azt a hagyományt folytatjuk, hogy a tehetségeink soha nem tudják kiteljesíteni képességeiket, alapvető feltételek hiányában.
Akik 18 éves
korukig mégis tudnak valami említésre méltó eredményt produkálni ők, hogy, hogy
nem felsőbb korosztályba lépve megállnak a fejlődésben. Ez pedig arra utal,
hogy versenyzőink fejlődése kizárólag azon múlik, amire genetikusan adottak, és
csak annyit fejlődnek, ami a növekedésük következtében is fejlődtek volna,
szinte függetlenül attól, hogy éppen mit edzenek. A „sikert” átmenetileg lehet
fokozni rövid, intenzív edzésekkel, de tartós fejlődés minimális reménye
nélkül. Én ebben, és az U23-as korban elégtelen képzés folytatásában látom
azokat az okokat, amely igen gyakori esetben, még az elit kategória elérése
előtt, a versenysport abbahagyásához vezetnek. Van még egy nagyon égető
probléma, az, hogy a kerékpársportban teljesen megoldatlan a felsőfokú
képzésben részvevő fiatalok további sportolása. Ha tetszik, ha nem ez bizony
szövetségi feladat lenne megoldani. Az, hogy eddig ezzel senki sem
foglalkozott, nagyban hozzájárult a versenyzői létszám fogyásához.
Még egy
utolsó gondolat, amelyet jobb híján egy blogban osztottam meg. ami az edzők,
testnevelők felelősségéről szól, akik fizikai, vagy mentális sérülést okoznak a
fejlődésben lévő tanítványaiknak. Milyen esetek fordulhatnak elő a
sportágunkban. A gerinc, különböző deformációi, az idő előtti túlterhelés
okozta maradandó elváltozások, valamint a mentális sérülések okozása. Ilyen
lehet a túlzott eredménykényszer, és a különböző fizikai túlterhelések,
amelyeket fizikailag ugyan ki lehet pihenni, de a sorozatos előfordulás után
maradandó, vagy nagyon lassan helyrehozható mentális károkat lehet okozni.
Ez érvényes,
szülőre, gondviselőre, edzőre, tanárra egyaránt.
Letöltendő
börtönnel büntethető.
Mindenki
iránt tisztelettel, aki nem akar megállni a magyar kerékpársport jelenlegi
szellemi, érzelmi, értelmi kapacitásánál.
2015-12-19